E. M. Forster: Szoba kilátással

Annyira imádtam a könyvet, hogy szinte félve írom ezt a bejegyzést, úgysem sikerülhet visszaadnom a hangulatát, finom humorát, bájos kis képeit. Régi rajongója vagyok amúgy is a történetnek, hiszen első filmes feldolgozása (most fedeztem fel, hogy van egy újabb is) nagy kedvenceim közé tartozik.

A történet Firenzében kezdődik, ahol az 1900-as évek elején az angol középosztály színe-java, és kevésbé színe-java találkozik össze. Az első részben a Bertolini panzió lakóit ismerhetjük meg: Miss Lucy Honeychurchot és irritáló gardedámját, a már erőltetetten különc írónőt-Miss Lavisht, két tiszteletest, illetve egy túlságosan is őszinte apa-fiú párost, Emersonékat, akik nyitott, közvetlen viselkedésükkel felbolygatják a panzió lakóinak, főleg Lucynek a nyugalmát. Egy viharos csók után Lucy Rómába menekül, ahol megismerkedik Cecil Vyse-sal, a kissé bosszantó, sznob, ám társadalmilag kívánatos úriemberrel, akinek végül odaígéri a kezét. Visszatérve Angliába azonban hamarosan, épp Cecilnek köszönhetően, ismét Lucy látóterébe kerülnek Emersonék, akiknek hatása alól már nem vonhatja ki magát.

Ahogy feljebb is írtam, nagyon tetszett a regény. Kissé csodálkoztam ugyan, hogy ez a Forster, aki férfi volt, a századfordulón micsoda feminista felhangú könyvet írt... A fogalmazás egyébként végig gördülékeny, finoman vicces. Aranyos, különc kis karakterek sorakoznak a könyvben, s még a kevésbé népszerűek (pl. Charlotte és Cecil) is olyan szépen, árnyaltan vannak kidolgozva, hogy végül megesik rajtuk az ember szíve. Lucy családja és az öreg Emerson meg egyszerűen imádnivaló! Azt hiszem, a könyv bevonult a kedvenceim közé, egyedül a függelék hangolt le teljesen, ami a szereplők további sorsát írja le, de azt igyekszem elhallgatni magam előtt. Viszont itt egy kis ízelítő a könyvből. Hát nem aranyos?

"Az olvasó most nyilván azt gondolja: "Lucy szereti a fiatal Emersont". De az olvasó Lucy helyében már nem találná ezt nyilvánvalónak. Könnyű dolog beszámolni az életről, de annál nehezebb megélni, s bizony örömmel fogadjuk, ha személyes vágyainkat az idegesség vagy más hasonló jelszó leple alá söpörhetjük. Ő Cecilt szerette, George idegesítette; magyarázza hát el a kedves olvasó neki, hogy a kifejezéseknek helyet kéne cserélniük."