Jaume Cabré: A Pamano zúgása

Már régóta terveztem elolvasni ezt a könyvet, de a terjedelme miatt kicsit tartottam tőle. Viszont most pár napra levonultam vidékre a nagymamámhoz, ahol is 3 nagy- és dédszülő foglalkoztatta egyszerre a lányomat, úgyhogy magammal vittem ezt a monstrumot 'most vagy soha' felkiáltással.

Jó döntés volt, mert amellett, hogy nagyon szövevényes, nagyon olvastatja magát a könyv, úgyhogy sikerült 1 hét alatt kivégeznem.

Namost. Ez egy nagyon szövevényes és kalandos, érdekes sztori, de nem ajánlom mindenkinek a könyvet, mert nem való mindenkinek. Szerintem. Egyrészt merthogy totál nem lineáris. Több szála van a történetnek és azok sem kronologikusan jelennek meg, hanem össze-vissza. Nagyon érdekes, mert így kapásból azt mondanám erre, hogy úristen. Viszont ezekből a kis mozaikdarabkákból nagyon szépen kikerekedik a történet. Valahogy egyáltalán nem számított amikor olvastam, hogy egy adott fejezetben ábrázolt sztori épp mikor játszódik, mert nagyon jól be tudtam illeszteni a történetbe. Az jutott róla eszembe, hogy mint amikor egy szöveg egyes szavainak betűit teljesen összekeverik, mégis el tudjuk olvasni, ugyanez van itt is. Élvezhető a történet így is. Egyébként tetszett ez a megoldás, a több szál is és az időrendiség hiánya is, legalább nem untam magam halálra és mindig lehetett agyalni a fejezet elején, hogy na, ez most épp ki és mikor :)

A másik érdekessége, hogy Cabré időnként egy mondaton belül nem egyezteti a személyeket. Azaz a mondat első fele E/3-ban kezdődik, aztán E/1-ben folytatódik. Mondjuk én értem a funkcióját. Olyan ez, mint amikor a filmekben a narrátor kezd el mondani egy mondatot, és aztán maga a szereplő folytatja.
Arról nem beszélve, hogy időnként olyan is előfordul, hogy az egyik mondat még x időben y helyen játszódik, a következő meg már egy teljesen más időben, helyen. Bár szerencsére egyik sem volt gyakori, sőt meg is lehetett szokni.
Egyébként Cabrének nagyon jó kis humora van. Nem a történetbe sző bele humoros elemeket, hanem ahogyan előadja és ez nagyon tetszett, főleg azért, mert nem vitte túlzásba.

Szóval ezen "furcsaságok" mellett, amiket inkább egyedi írói stílusnak neveznék, a történet maga meglehetősen izgalmas. Dióhéjban: napjainkban, pontosabban 2002-ben egy kis spanyol faluban egy tanárnő, Tina Bros anyagot gyűjt a környék iskoláiról, amikor véletlenül egy lebontás előtt álló régi iskolában a tábla mögé rejtve talál pár füzetet, amit még 1944-ben az iskola akkor tanítója rejtett el. A tanítóról mindenki úgy tudja, hogy a helyi fasisztákkal működött együtt. Nem volt igazán közkedvelt, mert az a hír járta, hogy a fasiszta polgármester a tanító besúgása miatt végzett ki egy gyereket, akinek az apja az ellenséges partizánok közé tartozott. A kis falunak van egy jómódú családból származó úrnője, Elisenda asszony, aki vagyona és befolyása révén a környék igazi parancsolója. Gyakorlatilag minden úgy történik, ahogyan ő szeretné. Az ő sorsát is nyomon követhetjük a történetben, egészen napjainkig, amikor már éltes öregasszony, és arra teszi fel életének utolsó 50-60 évét, hogy az említett falusi tanítót, Oriolt tragikus halála után szentté avattassa. Oriol a megtalált füzetekben lévő vallomása alapján azonban erre nem méltó és a füzeteket megtaláló Tina megpróbál közbelépni.

Többet nem árulok el, igazán izgalmas történet kerekedik ki a fentiekből. Igazából sajnálom, hogy számomra azt a végkövetkeztetést, üzenetet hordozza amit, mert így kicsit rossz szájízzel tettem le a könyvet. Ez pedig az volt, hogy teljesen mindegy, mi hogyan történt, ki ki volt és mit csinált, mert a pénzzel járó befolyással el lehet hallgattatni szemtanúkat, meg lehet változtatni a történelmet. Így gyakorlatilag semmiben nem lehetünk 100%-ig biztosak, hogy úgy történt, ahogyan azt nekünk elmondják. Mondjuk nem volt efelől kétségem eddig sem, csak nem jó érzés, amikor ezt így az ember pofájába belevágják.

Ami még nem tetszett a regényben, az az, hogy a karakterek ábrázolásába nem igazán mélyedt bele az író. Én szeretem jobban megismerni a szereplőket kívül-belül, hogy jobban meg tudjam érteni őket, esetleg azonosulni tudjak velük, ami itt nem volt meg. Nem tudtam megkedvelni egyik szereplőt sem és igazán megérteni sem őket. Főleg ez hiányzott nekem nagyon a könyvből, ezért nálam 8,5/10.

(ja, és egyébként ez a 840 oldal nem 840 oldal. Átverős, mert elég kis rövidke egy-egy oldal, 100 oldalakat úgy olvastam végig egy szuszra, hogy észre sem vettem. A burok a maga 500 töményen teleírt oldalával szerintem hosszabb volt.)