2010. január 4., hétfő

Seth Grahame-Smith: Büszkeség és Balítélet meg a Zombik


- A golyói, Mr. Darcy! – adta át őket, a férfi pedig átfogta a lány kezét.
- Legyenek az önéi, Miss Bennet – felelte.

Ó. Te. Jó. Ég!

Már amikor kézbevettem tisztában voltam vele, hogy – enyhén szólva is - különös könyvet fogok olvasni, de hiába a fülszöveg és a sok véleményezés felkutatása, csak kiesett párszor a könyv a kezemből.

Láttunk már kínai Rómeót, afro-amerikai Júliát és középiskolás Makrancos Katát. Mindezen művek korábbi történetek mai köntösbe való csomagolásával születtek, tehát semmiségek voltak Seth Grahame-Smith könyvéhez képest, aki kissé máshogy közelíti meg a modernizálás elvét.

Vett egy világhírű írónőt és a szintén világhírű regényét, megfűszerezte egy kis agyvelővel egybeturmixolta pár élőhalottal majd díszítésül – biztos ami biztos - rádobott pár dobócsillagos ninját is.

Mivel itthoni könyves polcomon megpihen az eredeti is, így képtelen voltam ellenállni a kísértésnek és helyenként egyszerre, egymás mellé téve olvastam a két könyvet. Jane Austen szövege úgy kb. 80%-ban megmaradt, a maradék 20%-kot vagy kukára dobta vagy rendesen átfogalmazta és újraértékelte a XIX. sz eleji előkelő hölgyek és urak hétköznapjainak fogalmát.

Az alaptörténetet a legtöbben már ismerjük: adva vannak a Bennet lányok (szám szerint öten), a bugyuta anyjuk és nem túl boldog házasságban élő apjuk. A szomszédságba költöző Mr. Bingley aki főhőseink reményei szerint beleszeret a legidősebb Bennet lányba, Janebe, és az ő barátja Mr. Darcy akiről inkább remélik azt hogy hamarosan felszívódik, főleg a második legidősebb lány Eliza. Ott vannak még persze Mr. Bingley lánytestvérei, Mr. Collins az unalmas popónyaló lelkész, aki szívesen benyálazná cuppogós csókjaival valamelyik Bennet lány kezét, Lucasék akik a szomszédban laknak, Wickhem akiért elepednek a nők, és persze Lady Catherine de Bourgh is. Egyszóval a szereplők adottak és maradtak is. Csakhogy senki sem az aminek megszoktuk, és nem olyan viselkedést produkál amit elvárunk tőle.

Kisebb SPOILER veszély!

A Bennet lányok és Mr. Darcy kegyetlen zombi gyilkosok akik többször is jártak keleten hogy a harcművészet mesterségét elsajátítsák, az apjuk házasságtörő, Charlotte Lucas átalakuló zombi, Lady Catherine az ország egyik legelső zombi ölő és kísérletező matrónája, Wickhem arcátlanabb mint valaha és a végén jobban ráfizet mint ahogy emlékszünk rá, a lányok nagynénje Mrs. Gardiner pedig szintén nem a házastárs fogadalom betartásáról híres. A zongorázó éneklős jelenetek harcművészeti bemutatók lettek, minden házban elfér az edzőterem a könyvtárszoba mellett és a zombiégetők látványa a legfelkapottabb attrakció a környéken. Megmaradt azonban a finomkodó angol párbeszéd, a jómodor hiányának kifogásolása és az etikett szabálya. Ha zombik is vannak a történetben és verekednek az előkelő lányok még akkor is élveztem volna a történetet, de ez az ellentét az angol úri élet és a finomkodás között nekem túl sok volt.

Kb. egyharmadát olvastam már el a könyvnek, amikor először esett ki a könyv kezeim közül, ugyanis a mi drága Elizabethünk – rengeteg olvasó kedvence – ekkor küzd meg Lady Catherine ninjáival és az utolsó talpon maradt harcost végzi ki éppen oly módon, hogy áttöri a szerencsétlen bordáját, kitépi dobogó szívét majd beleharap mint az érett almába. Hogy a jelenet kerekebb legyen a következőt mondja ezután:

„Érdekes – közölte tele szájjal. – Sok szívet kóstoltam már, s mondhatom, a japánoké igen puha.”

Ezután három napig pihentettem a könyvet és idegrendszeremet, hogy újra bele tudjak fogni a történetbe.

SPOILER veszély vége.

Értem én hogy nem kell ezt komolyan venni, értem én azt is, hogy ez az egész vicces akar lenni, csakhogy az első 200 oldalon semmi vicceset nem láttam benne. Aztán elérkeztem az utolsó 100 oldalhoz és ahhoz a párbeszédhez amit legfelül olvasható, akkor már felcsillant némi remény arra, hogy ez akár még kissé mosolyogtató is lehet. A vége tényleg sokkal szimpatikusabb, mintha az író akkor kapott volna rá az ízére igazán, így aztán én az egésznek az első felét a helyében elölről írtam volna.

Meg aztán ott vannak a rajzok is. Austen eredeti regénye az 1800-as évek elején játszódik amikor is ilyen ruhákat viseltek a nők. Erre az illusztrációkban rendre vagy 100 évvel későbbi ruhákat firkáltak a nőkre és ez azért kissé illúzió romboló, amikor a borítón meg rendesen klappol ami az eredeti kiadáséval megegyező és szerintem legalább annyira klasszul néz ki a maga módján, mint amennyire bizarr.

És a harmadik ami előtt értetlenüll álltam az volt, hogy semmi magyarázatot nem kapunk arról, hogy hogyan kezdődött ez az egész élőhalottas kalamajka ami már oly régóta tart.

Az általános véleményem az a könyvről, hogy… az hogy nem könnyű egyértelmű véleményt hoznom róla. Ez az első könyv, amivel kapcsolatban annyira vegyesek az érzelmeim, hogy amint felszínre kerül az egyik, máris alányomja egy másik. Szeretem a Büszkeség és balítéletet, de nem vagyok oda a zombikért. Bírom a verekedős csajokat, de nem szeretem ha valaki két bunyó között finomkodik és a szoknyája redőjét igazítja mert mit fognak szólni mások. És végképp nem bírom ha valaki akit annyira kedvelek dobogó szíveket majszol. Kedvelem az abszurd humort, de nem tartom viccesnek az agyvelő szopogatását.

Mit mondjak a hiba az én készülékemben van, ebben biztos vagyok, ahogy abban is hogy Seth Grahame-Smith és én nem leszünk mérföldekkel elválasztott, de a könyvön keresztül összekötött jóbarátok.

Viszont bátran olvassák el azok, akik szeretik a zombis sztorikat, az agyvelőnek látszó karfiolt és ezek romantikával való egyvelegét.

Nehogy azt higgyük, hogy a VÉGE felirat után magunkra maradunk az Austen féle csipkésnapernyős-pukedlizős-szörnyek-földjés kalamajkában. Ezt a sikert meglovagolva kapjuk a második felvonást hamarost: Értelem és Érzelem meg a Vizi szörnyek - címmel. Hogy Magyarországon is kiadják-e azt még nem tudom, de ha itthon is sikeres lesz ez a műfaj akkor valószínűnek tartom, hogy nem váratják sokat az itthoniakat.

Seth Grahame-Smith következő áldozata pedig maga Abraham Lincoln lesz, akiről az írónak köszönhetően lehull a lepel és betekintést nyerhetünk „vámpírgyilkolászós” hétköznapjaiba. Mennyi mindent nem tudhatunk még a nagy öregről, mi? Amerikai megjelenés: 2010 március 02.

Azok pedig akiknek maradéktalanul bejött a zombis büszkeség és zombis balítélet érdemes tudniuk arról, hogy lesz ennek a könyvnek előzmény története is Dawn of the Dreadfuls címmel, ami nem kevésbé impozáns és emlékezetes borítóval rendelkezik majd és elméletileg magyarázattal szolgál majd arra hogyan is szaporodtak el a zombik a krikett, az ötórai tea és a visszafogottan szenvedélyes ország erdőiben. Elizabeth Bennet is a történet részese lesz, és láthatjuk majd hogyan küzdötte magát sikeres zombiölövé. Igaz ennek a történetnek elmesélését valaki más vitte végbe, így nem állítható hogy hasonló élményt fog majd nyújtani.

És ha mindez még nem lenne elég akkor várjuk bátran Natalie Portman mint Lizzy főszereplésével a filmet is, ami 2011-ben sokkol majd bennünket. A Keira Knightley féle Büszkeség és Balítéletet annyira nem szerettem, hogy ez a film már kész felüdülés lesz.

És ha még mindig nem lenne elég akkor jó hír a köbön, hogy Elton John is meglovagolja a szörnyes szépirodalmi újhullámot és filmes cégével belevág a (nem vicc) Büszkeség és Ragadozó című filmbe (Pride and Predator) ami míly meglepő a Büszkeség és Balítéletről fog szólni egy földönkívülivel megspékelve.

És bár igen valószínű hogy mostanság nem fogok ilyen témájú könyveket olvasni, azért arra mindenképpen kíváncsi vagyok milyen szépirodalmi kedvenceket fognak még Frankensteiníteni és milyen címekkel fogok még szembesülni amíg kitart majd ez az új divathullám.






Borostyán, 2010. január 04.

7 megjegyzés:

Amadea H. írta...

Nem voltam érte odáig, vhogy többet vártam, csak belenyomott egy-két zombis részt, és annyi. Ami még nekem tetszett, a "legangolabb testrész":D

A víziszörnyes izét viszont már nem fogom megvenni.

Borostyán írta...

Igen, szerintem is jobban összedolgozhata volna a két történetet, így csak helyenként kivett és betett. Én is többet vártam.

PuPilla írta...

Jaj anyám, mik vannak... Ez is nagyon csúnya borító, de a Dawn of the Dreadfuls még szörnyűbb... Egy darabig el akartam olvasni a zobmis BB-t de már letettem róla. A többinek sincs esélye se, hogy megvegyem vagy kézbe vegyem, ez nekem sok(K) :D

szeee írta...

"Ó. Te. Jó. Ég!"
no további comment from me :P

Vivienne írta...

Thing is, olyan rohadt jó bejegyzést írtál, hogy sajnálom, hogy szar a könyv. :) Holott eszembe nem jutna egy ilyen könyvet elolvasni.

Borostyán írta...

:-) Köszi. Lehet hogy nekem is könyvet kéne írnom? Hehe :)

Galatea írta...

Arra nem gondolt senki sem, hogy ez esetleg egy paródia? Nem tudom, milyen indíttatások vezérelték az írót, nem is tudok a témáról sokat, de abban a pillanatban, ahogy elkezdtem olvasni a könyvet, ez a szilárd meggyőződés ébredt bennem. És mint paródia, tökéletes. Szerintem. :)