Virginia Woolf: Mrs. Dalloway

Annnnnyira éreztem... Hogy Woolf nekem való lesz. És tényleg. Bár egészen tegnap estig nem voltam meggyőződve róla, de amikor a könyv végére értem, azt kellett mondanom magamnak, hogy ismét győztek a megérzéseim. Szerencsére. És a családi kassza szerencsétlenségére, mert megint találtam magamnak egy írót, akinek be akarom gyűjteni az életművét...:-)

De kezdjük az elején. Sokszor összefutottam már régebben is Woolf regényeivel a könyvesboltokban, azóta, amióta az Európa Kiadó elkezdte sorban kiadni az életművét. De nem tetszett a nő arcképe sem és valami olyasmit hallottam róla, hogy elég depis, később pedig miután láttam az Órák c. filmet, pláne menekültem előle. És biztos is, hogy ha csak 3-4 évvel ezelőtt kerül kezembe a Mrs. Dalloway, sikítva vágom 10 oldal után a sarokba.

De ismét bebizonyosodott, hogy hallgatnia kell az embernek a megérzéseire és nekem pár hete azt súgta valami, hogy itt az ideje, hogy Virginia Woolfot olvassak, mert ez nekem nagyon tetszene....(csodálkozás ezerrel) A régi fanyalgás eszembe sem jutott, mintha egy totál más ember lennék pár évvel ezelőtti önmagamhoz képest és ez nagyjából majdnem így is van...:-)

Szóval kikölcsönöztem a könyvtárból, valószínűleg az sem véletlen, hogy épp egy 3in1 kötetet: a Mrs. Dalloway, A világítótorony és a Hullámok vannak benne.

A Mrs. Dalloway első oldalain beláttam, hogy igaz, hogy Woolf stílusa inkább a költészethez közelít. Elég nehéz olvasni, mindent úgy körülcirádáz, hogy az ember csak pislog. De meg lehet szokni. Bár még így is nagyon sok részt, bekezdést többször el kellett olvasnom egyrészt, hogy megértsem, másrészt mert sokszor annyira jól ill. érdekesen írt le dolgokat... Aztán ott van az is, hogy nincs cselekmény. Mert az itt különösebben tényleg nincsen. Egyetlen napról szól a regény, ez alatt először Clarissa Dalloway, majd a környezetében fellelhető különböző emberek gondolatait, aktuális érzéseit, benyomásait ismerhetjük meg. Fura, mert azt hittem a történet végig Mrs. Dalloway életét fogja bemutatni és meglepődtem, amikor áttértünk más szereplőkre, azoknak is a legbelsejébe. Az viszont csodálatos volt, ahogy Woolf átvezette a szálat egyik szereplőről a másikra. Viszont még ekkor sem értettem, hogy mi értelme lesz ennek az egésznek, mire jó az, hogy megismerhetjük 5-6-sok angol ember benyomásait egy bizonyos napon a XX. század elején Londonban.

Aztán eljutottunk az estélyig, ugyanis Mrs. Dalloway egész napja arról szól, hogy készülődik az estére, amikor is nagyszabású estélyt rendez London krémjének, ahol a miniszterelnöktől kezdve mindenki ott van, aki számít. Itt csúcsosodik ki a történet ugyanis és valahol itt értettem meg dolgokat, nevezetesen hogy miért nem csak a főszereplőnővel foglalkozott Woolf. Mert a vége felé körvonalazódik Mrs. Dalloway (vagy Woolf?) gondolkodása az életről, emberekről, kapcsolatokról.

Érdekes személyiség az írónő, az már az írásából is látszik, hogy elképesztő érzékenységgel fordul a legapróbb dolog felé. Árad belőle az életszeretet, ugyanakkor a negatív dolgok nagyon megviselik. Az is feltűnt, hogy saját személyiségét mintha nem csak egy karakterbe dolgozta volna bele, ahogy azt logikusnak tartanánk, hanem a történet többi szereplőjében is felbukkan...

Ezt írja például Clarissa Dalloway egykori szerelméről, Peter Walshról, ugyanakkor szerintem saját magát tükrözi benne:

"Ez az érzékenység, mellyel minden benyomást fogadott, kétségtelenül ez volt a végzete. Még az ő korában is - olyan érzékenységgel reagál ezekre a hangulatváltozásokra, mint egy gyerek; jó napok, rossz napok, minden ok nélkül hirtelen rátörő boldogság, mikor megpillant egy csinos arcot, s majdhogynem vigasztalhatatlan egy vén skatulya láttán."

Emellett Woolf a regényben jól ábrázolja az akkori angol arisztokráciát, sőt, ki is figurázza, mert néhol erős szarkazmus érződik a szavaiból.

Annak ellenére, hogy a végén sok mindent megértettem, azt kell mondanom, hogy nem értem teljesen Viriginia Woolfot, de szerintem őt nem is lehet megértenie senkinek, annyira egyéni, annyira hiperszenzitív, annyira intelligens, annyira zseni. Mindenesetre meg fogom próbálni jobban felfedezni őt magamnak.

És most először képtelen vagyok pontozni egy regényt, annyira érdekes volt az egész... Az sem lenne igaz, ha 7-et adnék neki, és az sem, ha 10-et, de a kettő átlaga meg aztán végképp nem.

Nem ajánlom ezt a könyvet akárkinek, fel kell mutatni egy bizonyos érettséget, szemléletmódot hogy valaki értékelni tudja, szerintem..... Aki pedig az izgalmakat, történéseket keresi egy könyvben, annak pláne nem, mert itt az nincs.