Ez egy nagyon hosszú regény. Ez nem egy izgalmas regény. És mégis: ez egy jó regény.Mondjuk az elején még nem így gondoltam, majdnem abba is hagytam, mert untam. Az írásmódot sem éreztem kiemelkedőnek. Aztán ahogy szépen fokozatosan haladtunk előre a történetben, úgy fészkeltem bele magam önkéntelenül a főszereplő, Naznín bensőjébe és már nem menekülhettem...
Ez nem az a tipikus "arab nős" történet, amiből kismillió kering mindenfelé. Más is a téma. Naznín nem elnyomott, a férje rendes ember, jól bánik vele, még ha nem is szerelmi házasság az övék. Nincs bezárva, kijárhat az utcára. Csak nem otthon van. Nem Bangladesben él, hanem Londonban. Ahol minden idegen.
Rendkívül lassú folyású a történet, de egy idő után rájöttem, hogy pont azért, mert annyira valóságos. A lassúsággal jól érzékelteti az írónő Naznín sivár hétköznapjait, nevetséges problémáit, szánalmas vergődését. Nem tud mit kezdeni magával, még akkor sem, mikor gyermekei születnek, mikor munkája lesz. Annakidején azt kapta útravalóul az édesanyjától, hogy a Sorsára hagyták. A Sorsra bízták, hogy életben marad-e születése után, és mivel így lett, úgy gondolták, hogy a további életében sem kell mást tennie, mint rábízni magát a véletlenre. Naznín nagyon sokáig így is tesz - még a bűnét sem önszántából követi el, hanem csak passzív résztvevője az eseményeknek.
*SPOILERszerűség* Jó volt azért látni, hogy a végére az életképtelen kislányból hogyan fejlődik a sorsát kezébe vevő nővé. Mivel annyira jól megteremtette az írónő az atmoszférát, hogy teljesen bele tudtam élni magam a főszereplő nő helyébe, drukkoltam neki, hogy felnőjön végre és sikerüljön öntudatra ébrednie. Mert bizony van, akinek ez valóban nehezebb, én is megjártam ez ügyben a hadak útját. És tapasztalataim szerint az egyik legigazabb mondás, amit ismerek, az, hogy: "Segíts magadon, Isten is megsegít". Szerencsére ez Naznín esetében is igaznak bizonyult a végére.*SPOILERszerűség*
Tetszett még, ahogyan a kultúrák ütközését, az Angliában élő muszlim kisebbség helyzetét, napi harcait ábrázolta az írónő, nagyon hitelesnek és valósnak tűnt. Érdekes volt látni, hogy Naznín Bangladesben maradt és teljesen más beállítottságú húga sorsa miként alakul összehasonlítva Naznínéval. Vajon volt értelme elmenni? Vagy otthon mégiscsak jobb? Vagy Angliában jobb? Ha nem érzi jól az ember magát, van értelme hazamenni? A regény vége megadja a választ.
Csak nyugis, türelmes időszakokban szabad belefogni ebbe a könyvbe, mert minden, csak nem pörgős. Ellenben mély és nagyon életszerű, tapintható atmoszférájú. Jó regény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése