1700-as évek, Németország.
Két nagyon zseni, magának való tudós, a matematikus-csillagász Carl Friedrich Gauss és a természettudós Alexander von Humboldt élete.Párhuzamosan követjük az eseményeket, gyerekkoruktól kezdve. Két teljesen különböző személyiség, zsenialitásuk, szenvedélyük és különcségük mégis nagyon hasonlóvá teszi őket egymáshoz.
Gauss matematikai tételek és levezetések kibogozhatatlan sűrűjében talál rendet és összefüggést, szobájába zárkózva, azt képzelve, hogy mindenre van matematikai magyarázat.
Humboldt felkerekedik, hogy felfedezze az őserdőket, hegyeket és völgyeket, veszélyes folyókat, minden lemér, megmér, feltérképez és begyűjt. Hosszú útján van egy társa is, aki egyébként számomra a legszimpatikusabb az egész regényben.
Nem kétséges, hogy mindketten nagyon sokat adtak az emberiségnek.
Érdekes volt olvasni, hogyan fedeztek fel bizonyos dolgokat, amelyek ma már annyira természetesek, akkor mégis vagy őrültnek kiálltották ki a tudósokat érte, vagy az egekig magasztalták.
(Kedvenc részem, amikor Gaussnak fáj a foga, nagyon szenved és az utcán, a fogorvoshoz menet arra gondol, hogy milyen jó lesz majd, amikor már felfedezik a fájdalomcsillapítót és egy fogat is tudnak kezelni vele, sőt még meg is mentik azt a fogat).
A két figura egyike sem igazán az a nagyon szimpatikus "regény-hős", az ember egy részről csodálja a fanatizmusukat, másrészről viszont nem érti az elvarázsoltságukat.
Kicsit filozófikus is a könyv, de nem túlságosan, abszolút a még élvezhető kategória, a nyelvezete viszonylag könnyed, érthető, szerintem érdemes elolvasni, még akkor is, ha az ember egyébként nem feltétlenül az ilyen ismeretterjesztő-tudományos-filozófikus témájú könyveket veszi le a polcról.
Az író Daniel Kehlmann fiatal, 75-ös születésű, elismert író, Németországban nagyon büszkék rá, ez a könyve pl. vezette a Best Seller listát náluk.
Érdemes rá odafigyelni, érdekes, különleges, más.
8/10
Eredeti cím: Die Vermessung der Welt
Kiadó: Magvető, Budapest
Oldalak száma: 293
4 megjegyzés:
ez tetszik, keresni fogom!
Ez nagyon jó könyv, igazi kikapcsolódás, nekem is nagyon tetszett. (Annak ellenére, hogy olyan jól kiszámított az egész, mintha maga Gauss vetemedett volna írásra.)Néha egy kis humor is megcsillan, a két főszereplő meg el nem tudnám már képzelni másképp... Ezt mindenképpen még a javára írom.
Viszont csak beleolvastam Kehlmann egyik másik könyvébe (A Beerholm-illúzió) és az valahogy már nem volt az igazi. (de rendes véleményt nem tudok mondani, mert tényleg éppen csak beleszagoltam.)
ez a legjobb könyve. sőt, messze jobb, mint a többi. ez egy csúcskönyv.
akkor jóval kezdtem... Ezek szerint a többit nem is érdemes elolvasni? Vagy azért azok is jók, csak nem ennyire?
Megjegyzés küldése