2010. június 2., szerda

Truman Capote: Mozart és a kaméleonok

Épp nemrég említettem valakinek, hogy mennyire szeretem a vagány stílusú, de nagy tehetséggel megírt könyveket, mint amilyen mondjuk a Szellemírók vagy a Harcosok klubja.
Ezért szegény Maugham bácsit - bármennyire is szeretem - de félre kellett, hogy tegyem valami belevalóbbért :) Hát Capote ilyen. A kép alapján nem is nézek ki belőle semmi jót :P Igazi őrült zseni fizimiskája van. És nekem ilyen kell most. Nagyon nagy író.

Ez a kötet nem regény, hanem rövidebb elbeszéléseket tartalmaz, hol riport jelleggel, hol csak úgy. Igazából nehéz elmagyarázni, hogy mi kapott meg annyira bennük. Sokban jelen van egy enyhe abszurditás, de pont olyan mértékben, amennyire az életben is simán előfordul. Ez is nagyon tetszett és az is, hogy mennyire élően adja elő magát Capote: nagyon valóságosak a történetetek, ott vagyunk bennük. Ugyanakkor nagyon amerikaiak. Sugárzik belőlük az a másfajta mentalitás, életérzés, amit mi itt Európában nem feltétlenül tudunk átérezni vagy megérteni. Egyszóval nagyon átjön a hangulatuk és aki szereti az amerikai feelinget, azonosulni tud vele, annak biztosan tetszeni fog a kötet. A nyelvezete, kifejezőkészsége is nagyon-nagyon ott van, sőt, ez az igazi erőssége az írásainak szerintem.

És hogy kikről ír Capote? Hétköznapi és nem hétköznapi emberekről: öreg nénikékről, sorozatgyilkosokról, takarítónőkről, Marilyn Monroe-ról, magáról - ez volt a legutolsó riport, önmagával :) és valami fergeteges, ez tetszett legjobban.

Mesteri.

És bár inkább a kötet második felében lévő riport jellegű szösszenetek fogtak meg, összességében nem tudok neki rosszabbat adni, mint 10/10.


2 megjegyzés:

szamárfül írta...

jaja, volt sok remek része.

ilyen fiatalon írta, ezért választottad ezt a képet tőle?

szeee írta...

nem fiatalon írta, azt hiszem épp ez volt az utolsó írása...
azért választottam ezt, mert ez tetszett a legjobban, szerintem ez tükrözheti legjobban, hogy milyen lehetett ő. de ez magánvélemény.