"A nagyszüleim 1991. október 13-án ölték meg magukat. Éppen vasárnap volt."
Exkluzív szerelem
Vera és Pista. Zsidó származású értelmiségi magyarok. Pista átélte a koncentrációs tábor borzalmait, Vera nem. Ezekről az iszonyatokról természetesen nem tudtam meg semmit, mert a takargatnivaló témák közé tartozik.
Johanna Adorján az unoka. Kis rész zsidó vér csörgedezik benne. A vallását nem gyakorló nő a zsidók társaságában, Izraelben érzi magát otthon, így nagyszülei halála után egyszer csak nyomozásba kezd. Kutat, beszélget, nyomoz, kombinál: az olvasó számára lejegyzi ezeket a mondatokat, így összeáll a kép.
Vera és Pista.
Az ő egy napjukat, a nevezetes 1991. október 13-át végigéljük velük. Miközben tudjuk, mi fog történni, arra vagyunk kíváncsiak, hogy fog megtörténni? Miért kell megtörténnie? Hogyan tudják végigcsinálni, végigélni ezt a napot? Ennyire szerették volna egymást? Hihetetlen számomra ez a tett, ez a nő. Én meg merném tenni? Te meg mernéd tenni? Olyat már hallottam, hogy meghalt egy idős néni nappal, és a férje a bácsi utánahalt: megszakadt a szíve fájdalmában. De öngyilkosnak lenni, mert a másik beteg, és haljunk meg együtt- ez érdekes, furcsa, hihetetlen, borzalmas.
Miközben kis epizódonként kapunk egy-egy kis töredéket a napból, úgy ismerjük meg a házaspár életét. Életüket: röviden, összefoglalva. Néha olyan érzésem volt, mintha felsorolásként olvasnám életük mozzanatait. Sallangmentesen, olyan emberek össze-vissza mondataival, akik kapcsolatban álltak velük, de számomra semmit nem jelentenek sem ők, sem pedig a mondandójuk. Nem tetszett ezen részek irodalmisága, nem tetszett sok helyen a történet összeillesztése. Én csak a történetet olvastam volna kicsit más szerkesztéssel, adattal, történelemmel. (épp ezért a 4-es)
Nekem egy volt a lényeg: Vera és Pista 1991. október 13-án ölte meg magát. Éppen vasárnap volt.
Volt egy kutyájuk is. Mici.
"Hogyan érzi magát két ember élete utolsó napján? Eszükbe jut-e minden egyes mozdulatról, hogy az utolsó? Utoljára a kertben, az utolsó pohár tej, az utolsó fogmosás? Vagy ezen a napon mr túl van az ember az ilyesfajta gondolatokon? Az előtte eltelt hetek, hónapok során búcsút mondott már lélekben mindazon dolgoknak, amelyekből az élet áll, legyenek azok jók vagy rosszak, és megtilt magának minden gondolatot, ami a végre vonatkozik, csak él tovább ugyanúgy, mint addig, míg el nem jön az óra, amely tervei szerint halála órája lesz? Milyenek voltak a nagyszülei a haláluk napján?, tettem föl magamnak gyakran a kérdést. Sírtak? Felajzottak voltak? Feszültek? Csöndesek? Alighanem valamivel egyszerűbbé tett mindent, hogy ketten voltak. A szenvedés megoszlik, ha együtt viselik. De vajon igaz-e? Érvényes volt-e mindkettőjükre?"
Vera és Pista. Egy szerelem, egy élet. A nő 71, a férfi 72 éves volt.
"... 1991. október 13-án ölték meg magukat. Éppen vasárnap volt."
"-Köszönöm magának.
(...)
- Nem-mondja.- Én köszönöm magának.
Sötét lesz."
Exkluzív szerelem
Vera és Pista. Zsidó származású értelmiségi magyarok. Pista átélte a koncentrációs tábor borzalmait, Vera nem. Ezekről az iszonyatokról természetesen nem tudtam meg semmit, mert a takargatnivaló témák közé tartozik.
Johanna Adorján az unoka. Kis rész zsidó vér csörgedezik benne. A vallását nem gyakorló nő a zsidók társaságában, Izraelben érzi magát otthon, így nagyszülei halála után egyszer csak nyomozásba kezd. Kutat, beszélget, nyomoz, kombinál: az olvasó számára lejegyzi ezeket a mondatokat, így összeáll a kép.
Vera és Pista.
Az ő egy napjukat, a nevezetes 1991. október 13-át végigéljük velük. Miközben tudjuk, mi fog történni, arra vagyunk kíváncsiak, hogy fog megtörténni? Miért kell megtörténnie? Hogyan tudják végigcsinálni, végigélni ezt a napot? Ennyire szerették volna egymást? Hihetetlen számomra ez a tett, ez a nő. Én meg merném tenni? Te meg mernéd tenni? Olyat már hallottam, hogy meghalt egy idős néni nappal, és a férje a bácsi utánahalt: megszakadt a szíve fájdalmában. De öngyilkosnak lenni, mert a másik beteg, és haljunk meg együtt- ez érdekes, furcsa, hihetetlen, borzalmas.
Miközben kis epizódonként kapunk egy-egy kis töredéket a napból, úgy ismerjük meg a házaspár életét. Életüket: röviden, összefoglalva. Néha olyan érzésem volt, mintha felsorolásként olvasnám életük mozzanatait. Sallangmentesen, olyan emberek össze-vissza mondataival, akik kapcsolatban álltak velük, de számomra semmit nem jelentenek sem ők, sem pedig a mondandójuk. Nem tetszett ezen részek irodalmisága, nem tetszett sok helyen a történet összeillesztése. Én csak a történetet olvastam volna kicsit más szerkesztéssel, adattal, történelemmel. (épp ezért a 4-es)
Nekem egy volt a lényeg: Vera és Pista 1991. október 13-án ölte meg magát. Éppen vasárnap volt.
Volt egy kutyájuk is. Mici.
"Hogyan érzi magát két ember élete utolsó napján? Eszükbe jut-e minden egyes mozdulatról, hogy az utolsó? Utoljára a kertben, az utolsó pohár tej, az utolsó fogmosás? Vagy ezen a napon mr túl van az ember az ilyesfajta gondolatokon? Az előtte eltelt hetek, hónapok során búcsút mondott már lélekben mindazon dolgoknak, amelyekből az élet áll, legyenek azok jók vagy rosszak, és megtilt magának minden gondolatot, ami a végre vonatkozik, csak él tovább ugyanúgy, mint addig, míg el nem jön az óra, amely tervei szerint halála órája lesz? Milyenek voltak a nagyszülei a haláluk napján?, tettem föl magamnak gyakran a kérdést. Sírtak? Felajzottak voltak? Feszültek? Csöndesek? Alighanem valamivel egyszerűbbé tett mindent, hogy ketten voltak. A szenvedés megoszlik, ha együtt viselik. De vajon igaz-e? Érvényes volt-e mindkettőjükre?"
Vera és Pista. Egy szerelem, egy élet. A nő 71, a férfi 72 éves volt.
"... 1991. október 13-án ölték meg magukat. Éppen vasárnap volt."
"-Köszönöm magának.
(...)
- Nem-mondja.- Én köszönöm magának.
Sötét lesz."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése