2009. november 22., vasárnap

Joanne Harris: Ötnegyed narancs


Az első könyv, amit Joanne Harristől olvastam. A Csokoládét láttam ugyan filmen, de tudom, hogy ez nem ugyanaz.

Ezt a történetet Framboise meséli el, aki gyermekkorát egy Loire menti kis faluban éli a második világháború idején. Később, megöregedve visszatér falujába, hogy a régi házat felújítva és éttermet nyitva itt élje le élete hátralévő részét. Ám ezt nem Framboise-ként teszi. Álnéven él.


Hogy miért? Ez derül ki a történetből, amely két szálon és idősíkon fut, egy a múltban, egy pedig a jelenben.
A 9 éves kislány megözvegyült anyjával és két nagyobb testvérével és a falu többi lakójával együtt próbálja túlélni a háborús éveket, miközben a faluban állomásozó német katonákkal feketén üzletelnek, barátságot kötnek. Mindenkinek meg van a saját motivációja. Aztán a történések elkezdenek komolyabbra és rosszabbra fordulni, és valahogy úgy érezzük, a kontroll már kicsúszott a szereplők kezei közül.
A végén természetesen a két szál összeér, és fény derül a titkokra.


Merthogy a könyv tele van titkokkal és gyűlölettel. Letaglózva olvastam, hogy a 9 éves Framboise-ban is mennyi düh és gyűlölet munkált már kisgyerek korában is.
Nem könnyű olvamány, az ember szíve és lelke tele lesz tőle nehéz dolgokkal, de azért rám nem volt olyan hatással, hogy napközben ne tudtam volna szabadulni ezektől az érzésektől.
(Tudjátok, vannak azok a könyvek is, amelyek olvasásakor az ember tulajdonképpen benne él a történetben, és nem csak olvasáskor, hanem napközben is, amikor a saját életét kellene élnie.)


A történetben egyébként sok hasonló vonást fedeztem fel a nem annyira régen olvasott Szerelmem, Róma (Francesca Marciano) regénnyel. Az őrült, kemény anya, a kis faluban élő, látszólag magukra hagyott gyerekek, a titkok, az, hogy az egyik lány meséli el a történetet,a korszak, mind mind visszetérő élményként hatottak.


Ami nekem furcsa volt, hogy a kislány végig 9 éves maradt, pedig szerintem már 10-nek kellett volna lennie (hiszen majdnem eltelt egy iskolaév), de mondjuk ez részletkérdés.


A regényből nem hiányzik a főzős, gourmand vonal sem, bár nem erről szól, de a szövegbe bele-bele van szőve egy-egy francia specialitás receptje, illetve a főszereplő családjában mindenki ehető dologról kapta a nevét (Frambois, Noisette, Cassis, Pistache, stb.)


A borító tele van a regényre jelemző tárgyakkal, szimbólumokkal: narancs, kézigránát, konyhai eszközök, és a hátoldalon szereplő egyenruhás férfi képe (ő egyébként az írónő nagyapja volt a valóságban).


Egy nagyon érdekes történet olyan dolgokról, amelyet hálistennek nekünk soha nem kellett megtapasztalnunk. Történet túlélésről, örökké tartó szerelemről, gyűlöletről és arról hogyan lehet hazugságban és titkokkal az ember lelkében és agyában leélni egy életet.




Eredeti cím, kiadás: Five Quarters of the Orange, Harper Collins, New York, 2001
Kiadó: Ulpius Ház, 2003
Oldalak száma: 397


9/10

7 megjegyzés:

f-andi írta...

Szeretem Harrist (általában), kíváncsi leszek a Szederbort felülmúlja-e nálam....

csenga írta...

Azt hiszem az írónőnek ezzel a könyvével fogom kezdeni az olvasást.

*sam** írta...

Én is ezzel kezdtem. Ahogy olvastam a többi könyvéről szóló bejegyzéseket, nem ez a legkönnyebb olvasmány... És ahogy néztem, mostanában elég neház hozzájutni.

*sam** írta...

f-andi, a Szederbor nekem még csak most jön majd. Kiváncsi vagyok felülmúlja-e ezt? :-)

csenga írta...

Sam Én cseréltem a Molyon:-) de tényleg nem látni a boltokban.

Borostyán írta...

Én láttam a múlt héten a Könyvudvarban.

Egyébként én bevallom tisztességgel, hogy nekikezdtem már egyszer ennek a könyvnek és nem tudtam haladni vele. :(

*sam** írta...

Biztos hangulat kell hozzá, mert nem egy lélekemelő a hangulata...