Rég nem írtam ide. Nem mintha nem olvastam volna könyveket (Montgomery: A kék kastély, Hoffmann: Átkozott boszorkák, Popper: Ne menj a romok közé!), vagy nem hagytam volna félbe könyveket (Rakovszky Zs.: A kígyó árnyék); egyszerűen így alakult. De erről a könyvről, amit tavaly karácsonyra kaptam, de az OKK hatására kezdtem éppen most el, muszáj vagyok írni. A történet Amir és Haszán, két afgán kisfiú barátságáról szól. Ellentmondásos barátság az övék, származásuk szerint egyikük szolgája is a másiknak. Mégis jól kiegészítik egymást: Haszán analfabéta, de Amir felolvas neki és gyönyörű történetekkel szórakoztatja őt. Amir gyáva, de Haszán mindig megvédi barátját. Akkor is, ha a saját életét és méltóságát veszélyezteti ezzel, és akkor is, ha a barátságukat. Sejthető, hogy a két fiú kapcsolata épp emiatt szenved törést, Amir egy napon cserbenhagyja Haszánt, és ezt se magának, se barátjának nem tudja megbocsátani. Elszakadásuk után nem sokkal apjával Amerikába menekül a megszállás elől, de új életében sem feledheti tettét, egy napon lehetőséget kap "újra jónak lenni", visszatér Afganisztánba, hogy jóvátegye gyermekkora bűneit.
Nagyon megrázó volt a könyv szinte minden sora. Hosseini nemcsak a két fiú barátságát írja le szépen és életszerűen, de Amír apjával való kapcsolatát is, akire az emberek felnéznek, és akinek elismerésére és szeretetére Amir mindenkiénél jobban áhítozik.
"Apám kedve szerint alakította az őt körülvevő világot, az egyetlen, kirívó kivétel én voltam. A baj csak az volt, hogy mindig fekete-fehérben látta a dolgokat, Azt pedig, hogy mi a fekete és fehér, ő döntötte el. Egy ilyen embert nem lehet félelem nélkül szeretni, sőt talán egy kis gyűlölet nélkül sem."
Tetszett, hogy a könyvben viszont semmi sem fekete-fehér, ahogy az életben sem. Az örömbe mindig vegyül egy kis üröm, és fordítva. Életszerű és gyönyörű történet.
"Van egyáltalán boldog vég?
Végtére is az élet nem egy indiai film. Zendegi migzara, ahogy az afgánok szeretik mondani: az élet megy tovább, nem törődik az elejével, a végével, kamjabbal, nakammal, válsággal, lelki megtisztulással, csak ballag előre, mint egy poros karaván."
4 megjegyzés:
Most olvastam a könyvet, mivel emlékeztem, hogy van már róla bejegyzés, nem akartam újat írni. Pláne, hogy én nem tudnék ilyen szépeket...
Az utolsó kb. 100 oldal számomra teljesen elveszi az egész sztori hitelességét, mondanivalóját, a túl sok összefüggő szál és a Holywood-ba illő jelenetek sajnos tönkreteszik ezt a könyvet, pedig a történet és lényege nagyon fontos lenne szerintem. Nem igényességre, hanem eladott példányszámra megy az író.
érdekes, én csak a filmet láttam, de ezek szerint jól adaptálták, mert ugyanez volt az érzésem, már ami a hollywood-i jeleneteket illeti...sajnos eléggé nyáladzóvá tették vele, ettől függetlenül azért nem volt rossz.
azt hiszem, nekem azért nem volt bajom a végével, mert mostanában különösen igényem van a happy endre! legyen az könyv vagy az élet... ;o)
Igaz, lehet happy end, nem is ez a probléma önmagában, Lehetne tartalmasan is happy end, hitelesen, de ebben a könyvben - szerintem - nem az, nem úgy az. Az elején még kifejezetten tetszett nekem is, de valahogy az "irodalmat" hiányoltam belőle. Mert nekem meg a sztori önmagában nem elég.
Megjegyzés küldése