2010. szeptember 25., szombat

Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei

Sokszor félve nyúlok a szórakoztató irodalomhoz, de most bejött a választásom, jól szórakoztam. Bár a könyv címe, borítója és fülszövege alapján valami sokkal sötétebb és borzongatóbb történetre számítottam, mégis jól esett olvasni ezt a kevésbé borzongató, mégis rejtélyes történetet.

Talán az is az erőssége Niffenegger sztorijának, hogy olyannyira hétköznapian tárja elénk a halált, a temetőt, a kísértő lelkeket, mintha ez mindenki számára a világ legtermészetesebb velejárója lenne. Pedig ez sokak számára félelmetes és nagyon misztikus, el is gondolkodtam rajta, hogy miért is, mert igazából nem kellene hogy az legyen. És itt jön be megint a média a képbe, de most nem erről akarok beszélni.

Van tehát egy 20 éves amerikai ikerpár, Julia és Valentina, akik sosem látott nagynénjük halála után megöröklik annak londoni lakását. A lányok tükörikrek, testileg és lelkileg is egymás ellentétei, de nem a szó szoros értelmében. Elspeth, a halott nagynéni végrendeletében különös feltételekhez köti a lányok öröklését: egy évig a lakásban kell élniük, csak azután adhatják el, ha akarják. A szüleik (anyjuk Elspeth ikertestvére) nem léphetnek be a lakásba. Egy, még a lányok születése előtti rejtélyes konfliktus miatt ugyanis teljesen megszakadt az idősebb ikrek kapcsolata. A lányok erre a titkolt konfliktusra is próbálnak rájönni a történet során.

Londonba, a Highgate temető tőszomszédságába költözve közel kerülnek annak érdekes életéhez, ugyanis a szomszédjukban élő Robert, aki az elhunyt nagynéni párja volt, a temetőben önkéntes idegenvezető, valamint a viktoriánus kori temetőről írja disszertációját. A lányok Roberten keresztül jobban megismerhetik nagynénjüket, próbálnak közelebb kerülni a titokhoz is, ami anyjuktól elválasztotta ikertestvérét. Az egyébként is feszült hangulatot fokozza egy kényszerbeteg másik szomszéd, Martin, aki szintén közel kerül a lányok egyikéhez, valamint Elspeth ísértete, aki a lakásban ragadt... Miután erre rájönnek, megismerve Elspeth képességeit, az egyik lány a köztük lévő függőség megoldásaként őrült dologra szánja el magát.

Tetszett az írónő gördülékeny, a figyelmet folyamatosan fenntartó stílusa. Gyakorlatilag alig tudtam letenni a könyvet, annak ellenére, hogy igazán izgalmas események csak a könyv utolsó harmadában történnek. Előtte viszont szépen felvázolja a szereplőket, bontogatja a szálakat.
Tetszett a szokatlan, a halált természetesen és hétköznapian kezelő környezet, amiben mégis volt némi feszültség, a lányok valamint anyjuk és nagynénjük egymáshoz való különös kapcsolatából adódóan. Tetszett a lányok nem tökéletes, különleges külseje, és hogy nem a saját korosztályukkal, hanem érettebb férfiakkal kerültek kapcsolatba. Tetszett, ahogyan Niffenegger a lányok személyiségét, ellentéteiket, egymástól való függőségét ábrázolta. Ez az ikertéma már önmagában elég hálás, azt hiszem. Nyakon öntve egy kis múltbéli titokkal és néhány hétköznapi kísértettel pedig tényleg letehetetlen téma. Azért az írónő tud valamit, azt hiszem.

Bár még bizonyos területeken van mit fejlődnie. Nekem valahogy a történet leglényegesebb momentumai, amiket itt nem fogok elárulni, nem voltak kellőképpen megindokolva és logikusan kifejtve, kicsit öncélúnak hatottak, de talán én várok túl sokat egy ilyen szórakoztatni hivatott történettől... A végét is jobban részleteztem volna, kissé összecsapottnak tartottam, viszont tetszett a nem kifejezetten happy endes befejezés és hogy kiderült, hogy az ikrek közül nem feltétlenül az az erősebb, aki annak látszik.

Annak ellenére, hogy alapvetően másra számítottam, kellemes meglepetés volt a könyv, aki szereti a könnyedebb irodalmat és a kísérteteket, az feltétlenül olvassa el, jól fog szórakozni.




Külön érdekesség, hogy a Highgate temető létező hely, sok híresség sírja található itt (pl. Karl Marxé, Faradayé, George Elioté, Douglas Adamsé stb.) és Audrey Niffenegger idegenvezetőként dolgozott itt :)

Kiadja: Athenaeum

1 megjegyzés:

csenga írta...

Nem olvastam el,csak bele nézegettem a véleményedbe:-) De az már jó,hogy nyolcasra értékelted:-) Jó lenne ha már én megkapnám...