2010. augusztus 1., vasárnap

F. Scott Fitzgerald: The Curious Case of Benjamin Button

Benjamin Button különös élete
Egy abszurd, gondolatébresztő mese felnőtteknek.
Egy érdekes kis egyórás novella, amely ötletet adott az azonos című film forgatókönyvéhez. Azért írom, hogy ötletet adott, mert a történet meglehetősen más és a szereplők gondolatai és érzései is máshogy vannak közvetítve.

A novella Benjamin Button életét mutatja be, születésétől halála napjáig. Főhősünk 1860-ban születik és kb. 70 év múlva hal meg. Ez természetesen így önmagában nem túl érdekes, ám ha hozzátesszük, hogy ő aggastyánként születik és újszülöttként hal meg, úgy már mindenki felkapja a fejét. Visszafelé öregszik, az idő múlásával fizikailag és mentálisan egyre fiatalabb lesz. Először éli meg azokat a dolgokat, amiket egyébként egy normális enber öreg korában, és csecsemőkorában már nem emlékszik arra, milyen volt, amikor 20 évesen ünnepelt futballsztár volt az egyetemen.

Az apja nagyon haragszik rá, először nem is hajlandó tudomásul venni fia másságát, gyerekruhákba öltözteti a bottal járó öregembert, babajátékokkal halmozza el, holott ő olvasni szeret.

Benjamin nagyapjával találja meg leginkább a hangot, vele jól érzi magát, hiszen mindketten egykorúak.
20 évesen (amikor ő 50-nek néz ki), 50 éves apja társaságában bálokra jár, majd átveszi tőle a családi céget, amit még jobban felvirágoztat. Tele van energiával, hiszen most lesz 40, majd 30 éves a teste, a lelke. 50 éves korában meg is nősül, felesége egy fiatal 20 éves lány, aki azonban öregedni kezd, míg Benjamin egyre fiatalabb. Persze ebből adódnak konfliktusok.
Benjamin megjárja a háborút, az egyetemet, ahova fia is jár, majd később a saját unokája lesz a játszópajtása.

Egy történet a másság (nem) elfogadásáról, arról, hogyan változnak az ember kapcsolatai, amikor már kevésbé van rá szükség, arra hogyan éljük meg saját öregedésünket.
Eszembe jutott róla egyébként Kaffka Átváltozások története is, ahogy ott is szépen lassan az egész család elfordul a csótánnyá változott Gregortól.

A film, mely  3 Oscart is kapott, (Brad Pitt, Cate Blanchett főszereplésével) még megindítóbbra sikerült, mint a könyv, leginkább azért, mert ugyan az alapötlet ugyanaz, de ott egy szerelmi történetet láthatunk (a novella nem erről szól).



Eredeti kiadás éve: 1922
Jelenlegi kiadás: 2008
Kiadó: Collins Design
Illusztráció: Calef Brown


2 megjegyzés:

csenga írta...

A film nagyon tetszett,érdekes,hogy átgyúrták egy picit...mondjuk én ezt annyira nem szeretem.

*sam** írta...

Nekem is tetszett a film, de én nagyon elfogult vagyok Cate Blanchett-tel...