Muriel Spark: Célszerű lődörgés

Erről a könyvről is Náfíszí regényében olvastam. Bár a címe kissé fura, mivel elég rövidke, úgy gondoltam, akkorát nem bukhatok rajta :) És tényleg nem, ugyanis nagyon élvezetes kis regény volt.

Fleur Talbot írónő, az első regényén dolgozik. Rendes munkája éppen nincs, ezért kapva kap az alkalmon, mikor barátnője állás szerez neki Sir Quentinnél, aki egy Önéletírók Társasága nevű csoportot vezet a lakásán. Fleur titkári feladatokat hivatott itt ellátni, ezen felül azonban szerkeszti és kiegészíti az önéletrajzokat, melyek 10 illetve később csak 6 előkelő ember önéletírásai. Tudni kell Sir Quentinről, hogy rettenetesen sznob, ezen felül egy 90-en felüli édesanyával rendelkezik, akitől az egész társaságnak a haja az égnek áll, ugyanis zavarja az összejöveteleiket, sipítozik, bevizel és a többi szokásos. Kivéve Fleurt, akinek tetszik az öreglány, olyannyira, hogy bevállalja, hogy időnként elviszi magához, mert igazán jó társaságnak tartja. Nem hiába, hiszen később az idős Edwina lesz a bonyodalmak megoldásának egyik kulcsa.

*SPOILER*
Fleur saját regénye, a Warrender Chase és az Önéletírók Társasága tagjainak története egyszer csak furcsa módon kezd egymásba fonódni és megtörténnek azok az események, amiket az írónő a regényében leír. Elhangzanak azok a mondatok, amiket korábban papírra vetett, de a legfurább az, hogy a regény szereplői már az előtt nagyon hasonlítanak a társaság tagjaira, mielőtt Fleur találkozott volna velük.
A legszebb az egészben, hogy a Warrender Chase egy meglehetősen bizarr és beteges történet, ami magával hozza a tényt, hogy a valóság is elég érdekesen kezd alakulni a csoporttal kapcsolatban. Sir Quentin ugyanis fura dolgokra veszi rá a tagokat, kissé szektás érzése támad az embernek olvasás közben. Fleur csak kapkodja a fejét az események alakulására, de nem veszíti el azt, sőt, nagyon is kezében tartja a dolgokat. Izgalmakban nincs hiány, kéziratok tűnnek el, érdekes kapcsolatokra derül fény, öngyilkosságot követ el egy szereplő. *SPOILER*

És hogy mi mindennek a mondanivalója? Megmondom őszintén, ez az, amit nem igazán sikerült kihámoznom ebből, de talán valami olyasmi lehet, hogy egy művész, jelen esetben író mennyire használja fel a valóságot az írásaiban és fordítva, mennyire hathatnak egy kitalált történet eseményei a valóságra. Mennyire él a művész a regényében? El tudja-e választani az irományát és a valóságot?

Azon túl, hogy ez egy remek, izgalmakkal teli kis történet, a karakterei is szenzációsak. Élesen vannak megrajzolva, már-már karikatúraszerűen, ugyanakkor mégsem lehet mondani a történetre, hogy konkrétan humoros, mert a humor meglehetősen indirekten jelenik csak meg, inkább az abszurd helyzetek adják a komikumot.
A főszereplőnő, aki igazából maga Spark - ugyanis önéletrajzi ihletésű a regény - számomra nagyon szimpatikus nő, aki nem kifejezetten az a földtől elrugaszkodott művész, hanem időnként nagyon is gyakorlatias, viszont nagyon öntörvényű, szabad is egyben. Jól példázza ezt, hogy hasznos, már-már baráti kapcsolatot alakít ki szeretőjének feleségével. Megnyilvánulásai nagyon is öntudatosak, pikánsak, finoman szurkálódóak. Fleur tehát nagyon belevaló karakter, nagyon bírtam őt.

A regény nyelvezetére jellemző az egyszerűség, nincs benne semmiféle felesleges cirkám, mégis nagyon kifejező és frappáns.

Nagyon élveztem a könyvet, egy kissé bolondos írónő első regényének nem mindennapi kálváriáját. Nagyon bejön Spark tűzrőlpattant stílusa és nagyon angolos, mégsem fárasztóan angol humoros (bocs a rajongóktól) világa. A művet Booker-díjra is jelölték megjelenése évében. Kár, hogy nem igen adták ki a többi könyvét magyarul.




Mindenképpen ajánlom elolvasásra, főleg azoknak, akik szeretik az angol irodalmat. (Ezek után azt hiszem a Náfíszí által megemlített regényekben megbízhatunk...)