„… amikor egy eb a végére ér kutyaként élt életeinek, a következő inkarnációjában emberként tér vissza majd. Mindig is úgy éreztem, hogy majdnem ember vagyok. Tudtam, hogy van bennem valami, ami megkülönböztet a többi négylábútól. Igaz, ugyan, hogy egy kutya testébe vagyok belegyömöszölve, de ez csak egy burok. A lényeg – a lélek- belül rejtőzik. És az én lelkem nagyon is emberi. Készen állok rá, hogy emberré váljak, bár azt is tudom, hogy ezáltal elveszítem majd mindazt, ami addig voltam. Az emlékeimet, az élményeimet. Szeretném magammal vinni a következő életembe –annyi mindenen mentem keresztül a Swift családdal!-, de persze nem sok beleszólásom van a dologba.”Az Enzo –számomra- egy különleges történet. Enzo egy kutya.
Bár ez a könyv nem egy tudományos irodalom, mégis azt kell mondanom, hogy megerősített abbéli hitemben, hogy a kutyák egy csodálatos élőlények. Enzo maga a csoda!
A Swift család történetét Enzo, a keverék kutyus meséli el nekünk. Az ő szemszögéből ismerjük meg Dannyt és családját: feleségét Eve-t és kislányát Zoët. A család története, drámája jelenik meg szemünk előtt, betegségek, halál, pereskedés, szomorúság, amit a kutya kommentálásában, véleményeivel és gondolataival fűszerezve élhetünk át.
Enzo szeret tévét nézi. Sokat néz tévét, megesik, hogy egyedül is bámulja a csatornákat, és szívja magába az információkat. Enzo szeretne emberré válni, szeretne beszélni. Bár mimikájával, csaholásaival és fejlett intelligenciájával képes érzelmei kimutatására, de ez mégsem elegendő: a kutya meglátásai, gondolatai fontosak lehetnének a történetben.
Denny amatőr autóversenyző. Kutyája, aki életében az első helyek egyikét foglalja el, nagyon szereti az autóversenyzést, a felvett videókat; kedvence régen Ayrton Senna volt. A könyvben nagyon sok az autóversenyzéssel, az autóvezetéssel kapcsolatos párhuzam, ami sajnos nekem néha túl sok volt. Sok, mert nem mindent értettem, de mindenképpen nagyon eredeti ötletnek tartom ezt a fajtájú/irányú/tartalmú párhuzamot.
A könyv egyik mondandója számomra: ne adjuk fel. Az első körben még senki nem nyert menetet, de az utolsóban már sokan elvesztették.
Szeretem a kutyákat, szeretem Enzot, szeretem a saját kutyámat és hiszek a történetnek.
„Láttam egy dokumentumfilmet a Mongóliában élő kutyákról. Azt mondták, hogy miután az eb meghal, emberként tér vissza majd. (…) Ebben a dokumentumfilmben még azt is mondták, hogy miután a kutya meghal, a lelke kiszabadul a körülöttük lévő világba. Kiszabadul, hogy végigszáguldhasson a világon, a mezőkön- hogy élvezze a földet, a szelet, a folyókat, az esőt, a napot… Amikor a kutya meghal, a lelke szabadon szárnyalhat, amíg csak készen nem áll az újjászületésre.”
Elsősorban azoknak a kutyatulajdonosoknak ajánlom a könyvet, akik „hisznek” a kutyájukban és egy jól megírt élményre vágynak, másodsorban pedig minden olvasni szeretőnek, mert egy jól megírt történetet olvashatnak el. Szerintem.
Vajon ott lehetünk Enzo halálánál, megtapasztalhatjuk, hogy emberré válhatott; … miről is szól a történet tulajdonképpen? ……. Csak 350 oldal……… :))
2 megjegyzés:
nekem túl kevés volt a kutyás rész,mármint a kutya mesél oké,de ha véletlenszerűen kinyitod a könyvet,tuti nem jössz rá,hogy a szomszéd néni mesél-e vagy a kutya...nekem nem volt elég kutyás.
Ebben igazad van, de nekem ez mégsem vont le a történet értékéből. Okosnak tartom a kutyákat, szeretem őket, jókat fantáziáltam a történettel, és a múlt héten tetszett. Sokáig halogattam, de jókor jött.
Megjegyzés küldése